Visszhangok, visítozások, dal, beszéd töredékek, homály, mozgás, meleg, hideg, émelygés, és erős fény. Ezek voltak azok a dolgok amiket azokban a percekben éreztem. De nem tudtam hogy hol vagyok azt sem hogy hogyan. Amikor éledezni kezdtem úgy valójában sorra jöttem rá a dolgokra amik előző pár percben vagy órában ismeretlenek voltak. A Visszhangok a rengeteg embertől jöttek akik körém álltak és akiket nem ismertem mindjárt fel, később már mindet. Majd szemügyre vettem a fekvőhelyem. A gyengélkedőn voltam. Körülöttem a hirdetőtáblák visítoztak. A dal az apró rádióból jött amit előtte már láttam a gyengélkedőn. A beszéd töredékek a kis kedves kövérke gömbölyded Rose nénitől jöttek. Homály megszűnt. Helyette az erős fény marta a szemem. Rose néni lámpával világított bele.
-Most már minden rendben lesz, köszönöm kisfiam a segítséget ha akarsz elmehetsz!-ütögette meg Louis vállát a doktornő. Ez meg mit keres itt bent? Hirtelen fel akartam állni és jól beolvasni neki, de ő gyorsabb volt.
-Nem, inkább maradnék még. Én akarom neki elmondani.-válaszolt mosolygósan. Mit akar elmondani?
-Derék fiú vagy te! Maradj mindig ilyen!-simított végig Louis arcán a kedves hölgy. Aki egy köszönöm, Igyekezni fogok-al lerendezte az ügyet és leült az ágyra mellém.
-Nem! Kelj fel innen!-a fiú mintha nem is mondtam volna semmit meg sem mozdult.-Nem hallod? Ne ülj ide!-emeltem fel a hangom de ő csak buján és kedvesen bámult. Nagyot sóhajtottam és nyugtáztam magamban hogy ennek beszélhetek. De hát akkor minek ült le mellém ha nem akar semmit csak bámulni? Kitartó voltam és feltettem neki egy másik kérdést:
-Mit csináltál velem a színpadon?
-Semmit.-rántotta meg a vállát- Mit csináltam volna?
-Hülyének nézel? Nem tudom hogy mi történt ott de amikor a szemedbe néztem elgyengültem.
-Erről én nem tehetek.
-Direkt kerested a tekintetem!
-Igaz ami igaz szépek a szemeid!-játszogatott.
-Flörtölni jöttél?
-Nem flörtölnék egy ilyen hisztis dívával!-az utolsó két szava úgy jött nekem mintha megdobáltak volna paradicsommal. Leesett az állam. Azelőtt rám soha nem mondtak semmi rosszat. Vagy nem a szemembe. Annyira rosszul esett, de csak mosolyogtam rajta, mintha nem bántott volna meg.
-Tudsz mosolyogni is? Nagyszerű!-mosolygott vissza de most kedvesen. Mintha nem történt volna semmi. Nem tudtam kiigazodni rajta. Az előbb még gúnyolódott és le hisztis dívázott most meg kedvesen mosolyog. Bonyolult srác. Néma csend következett. Én nem szóltam semmit ő pedig csak nem akarta kinyögni hogy miért is maradt itt. Úgy láttam hogy belőle minden szót ki kell húzni így megint meg kellett szólalnom. Feltettem hát neki azt a kérdést aminek a válaszát amúgy is tudtam ő pedig szemrebbenés nélkül rávágta:
-Én!-vagy mégsem tudtam annyira biztosan? A szava egyszerű volt és könnyű. Csak úgy szállt a levegőben. Nekem ez az mégis egy hatalmas kő volt. Ami nem a szívemről esett le hanem a szívemre esett rá. Pontosan telibe találta azt és annyira verni kezdet, mintha le akarta volna lökni magáról a követ. Újra izzadni kezdtem de most nem azért mert Louis szemébe néztem. Rá sem bírtam volna nézni. Sőt, még hozzá sem bírtam volna érni! Behunytam a szemem és belégzéseket végeztem. Remegni kezdett a kezem. Megütöttem volna a fiút akit alig ismertem mégis tiszta szívemből megutáltam.
-Menj ki! Tűnés!-Nem kiabáltam. Halkan beszéltem. Éreztem hogy a jobb oldalon az ágy felemelkedett vagy is Louis felállt az ágyról és kiment. Teljes sokk ért, de a dühömet nem vezettem le semmin. Csak felvettem a táskámat és köszönés nélkül távoztam. Jó messziről elkerültem az étkezőt ahol az a szörnyű eset történt, hogy én Jasmin Azo Ashmin veszítettem. A düh tovább halmozódott bennem és végül mégsem tudtam uralkodni magamon, futni kezdtem. Végig futottam a folyosókon közben magamban morogtam és amikor a fő ajtóhoz értem hatalmasat ordítottam és az magától kitört és hatalmas csattanással ért földet. Az üveg kerete is teljesen összetört és ajtó helyett egy hatalmas lyuk maradt a falban. Nagyon megijedtem varázs ütésre eltűnt belőlem a düh és felváltotta a félelem. A zajra mindenki kijött és bámészkodni kezdtek mint a turisták. Ájuldoztak és ijedten néztek rám. Mindenki szörnyülködött és már megint nem tudta senki hogy mi történt velem, mert senki sem látta. Majd kijött belőlem:
-Essen ki a szemetek! Mit bámultok? Tudjátok mit? Mindenki menjen a picsába, ha nem igaz hogy nem érdemlem meg az elnöki posztot! Mindenki tudja hogy én vagyok és a családom az aki besegít ennek a flancos iskolának! És hazudtok ha azt mondjátok hogy nem vagyok mindenkivel kedves és nem hozok áldozatokat!-befejeztem. A levegő megdermedt és senki sem szólt. Végignéztem az arcokon. Mindenki ijedt volt és tanácstalan. Mind elsápadtak. Én pedig pont ezt akartam elérni hogy megijedjenek. Elégedetten végigtapostam a szilánkokat és angolosan távoztam. Senki sem szólt utánam és senki sem beszélt vissza. Csak ott álltak időtlen időkig tanácstalanul ledermedve.
---
Otthon megint egyedül kellett ennem, mint minden nap. Anyám valahol a városban volt apám dolgozott a házvezetőnőnk pedig utált engem, mert megmondtam neki egyszer hogy ennyire szörnyű a haja. Az étel is kihűlt, és az egész házban teljes csend uralkodott. Habár most egyáltalán nem esett jól a csend mégis kapóra jött nekem, mert úgy végig tudtam gondolni az aznap történéseket, amik felettébb szokatlanok voltak és ijesztőek a számomra. Első volt hogy az ablakra maguktól felrajzolódtak a betűk, sőt helyes válaszok. A szemem láttára képződtek vonalak, görbületek és mire észbe kaptam teljes sorok. Ez nem mindennapi eset, de szinte semmi ahhoz ami legutoljára történt: az iskolában a bejárati ajtó teljes egészében kidőlt és egy újjal sem értem hozzá, csak szimplán az üvöltéstől pedig nem dől, nem dőlhet ki. Lehetetlen. Az az igazság hogy féltem. Féltem a következő dolgoktól amik még jöhettek, mert tudtam hogy jőni fognak és be is következtek. Délután amikor már egy jó ideje tanultam a kedves latint és lusta voltam kimenni Wc-re és amikor már nem tudtam tovább tartani felugrottam az ágyról kiszaladtam és mintha a tárgyak tudták volna hogy nekem sietős a dolgom, az ajtó kinyílt ahogy a WC fedele is és az utamban lévő tárgyak is hirtelen félrecsúsztak. Hangokat hallottam amik azt mondták:éhes vagyok, etess meg! . Amikor anya hazaért és én elfelejtettem a bánataimat csak a pillanatnyi öröm uralkodott el rajtam megöleltem és mintha a virág is átérezte volna a boldogságot a hideg és a száraz föld ellenére szétbontotta leveleit és szirmai rózsaszínbe öltöztek. Azon gondolkodtam egész nap hogy el kellene mennem az orvoshoz. Lehet hogy hallucinálok. Talán mert nem nyertem az elnökválasztáson. Végül mégis meggondoltam magam. Arra a döntésre jutottam, hogy ezeket a dolgokat nem mondom el senkinek, úgysem hinnék el nekem.
---
Éjszaka 12.00
-Csak forgolódtam az ágyban az álom nem jött a szememre, pedig még Fiona is aludt. Teli hold volt. Teli holdkor sosem húztam le a redőnyt az ablakon mert imádtam elalvás előtt bámulni. Nekem már mindegy volt. Már bármire rá akartam fogni a fura dolgokat így éppen akkor a teli holdra fogtam. Eszembe jutott minden. Gondoltam hogy egy rosszakaróm csinálta azt mind. Vagy nem is egy. Hanem az összes. Összefogtak és a hátam mögött megbeszélték. Talán még Theofil is benne volt. Talán a legjobb barátnőim is. A gondolattól olyan érzés fogott el mint az óvodában arra a kislányra akit mindig kiközösítenek. Ez valójában vicces gondolat volt. Mert lehetetlen hogy az egész iskola pont ellenem fordult volna. Mindenkinek van jobb dolga minthogy pont Jasmin Azo Ashmint Bántsák. Ugyan. A saját gondolatomon vigyorogni kezdtem magamban majd könny jött a szemembe és felültem az ágyon. Szétnéztem. Korom sötét volt. Felálltam és csendben az ajtóhoz lépkedtem. Le akartam menni a konyhába meginni egy forró csokit hátha jobb lesz, de eszembe jutott hogy talán lent is valami megmagyarázhatatlan ijesztő dolog fog történni. Inkább visszafeküdtem és az órára néztem pontosan éjfélt mutatott. Nem tudtam nyugodtam feküdni. Megint felálltam az ablakhoz mentem és kinyitottam. Beleszagoltam az éjszakába, de csak füst szagot éreztem, pedig virágillatra vártam. Megint buta gondolat. Álltam még ott egy-két percet de fázni kezdtem és ha nem akartam megfázni le kellet csuknom az ablakot. Toporogni kezdtem egy helyben. Tudtam hogy ezzel nem jutok előbbre így erőt vettem magamon és végre elindultam a konyha felé. A szobámból kifordulva balra, le a széles lépcsőn, jobbra át a társalgón át a szalonon be a konyhába. Be akartam kapcsolni a tűzhelyet de rájöttem hogy az nem működik. Hirtelen kigyúltak a fények és minden konyhai gép zúgása megszűnt. Akkor kezdtem el félni. Álltam magam a korom sötétben. Fogalmam sem volt hol találok egy gyertyát a telefonom sem volt nálam már csak arra vártam hogy egy csuklyás alak eljön értem és elvágja torkomat és reggel halva találják a testem. Ez helyett más történt:
-IJAJJ-hallottam egy fiú hangot ami nem volt ismerős.
-ÖH...és egy másikat aminek a gazdáját ugyancsak nem ismertem.
-ÁUFF-most egy hangosabbat és utána két tiltó,éles pisszegést
-IOP-és mégegyet
-HMM.-és az utolsót ami kicsit ismerős volt.
Meg sem mertem szólalni de nem is kellett mert ő, aki számomra még ismeretlen volt, de kedves volt a hangja és megbízható megszólalt.
-Tudom hogy itt vagy valahol!-mondta bátorítóan én mégsem lettem merészebb. Meg sem szólaltam.
-Nem akarunk bántani!-szólt az ismerős hang sőt az a hang akinek a gazdáját épen aznap utáltam meg így hát az ő hangjára meg akartam szólalni, de egy mogorvább türelmetlenebb hang (személy) gyorsabb volt.
-Mondj már valamit!-mondta mérgesen. Ettől a hangnemtől megijedtem, és inkább csöndben maradtam Arra gondoltam hogy Louis rám küldte a bandáját valamiért de ez a gondolat elszállt, amikor egy másik aranyos és szende hang is megszólalt:
-Ne Zayn! Megijeszted!-Zayn? ismerős név és a a hangja is ismerős volt az imént. Erőt vettem magamon és megszólaltam:
-Kik vagytok?
-Nem bántunk!-szólt Louis
-Te vagy az Louis?-kérdeztem csak azért hogy megbizonyosodjak róla.
-Én!
-Ki van még itt?
-Liam-szólt a biztató kedves hang
-Niall-mondta a szende és aranyos
-Zayn-lökte felém mogorván
-Harry-szólalt meg végre az ötödik is aki eddig még nem mondott semmit.
-Mit kerestek itt? Hogy jutottatok be?
-Lucem!-Mondta Zayn és hirtelen fény lett. Hatalmasat néztem. Zayn valami pálcaszerűséget tett el.
-Ezt meg hogy csináltad?-kérdeztem ijedten.
-Varázsoltam.-jelentette ezt ki annyira egyszerűen mintha ez egy teljesen minden napos dolog lenne mintha az emberek csak úgy dobálóznának ezzel a szóval egymásnak
-He?-már komolyan nyikkanni sem mertem. reméltem hogy ez csak egy rossz rémálom.-Ez csak valami vicc ugye? Most komolyan! Nem is vagyok észen. Megyek visszafekszem és reggel ti már nem is lesztek itt!
-Nem Jazmin ez nem vicc!-biztosított Harry-Niall add neki oda a könyvet!-nézett a szőke fiúra és Niall egy könyvet adott át nekem. Zöld borítója volt. Piros betűkkel ezt a szöveget írta rajta: Teljes és érvényes varázs tankönyv kezdőknek és haladóknak egyaránt. Olyan arcot vágtam akkor, mint amilyet még soha. A nevetés a nyelvemen volt, de a félelem is kavargott bennem a teljes megdöbbenéssel együtt.
-Ti okoztátok azokat a dolgokat amik ma velem történtek?
-Részben. Mi is benne voltunk.-bólintott Liam-De egyébként azt amiért valóban jöttünk még nem mondtuk el.-Nézett komolyan rám. A többiek hevesen bólogattak. Liam is a fiúk felé fordult akik rámosolyogtak. Ettől a cselekedettől olyan érzés fogott el, hogy megint azt kellet hogy gondoljam hogy ezek csak ugratnak.
-Jazmin! Eddig mi voltunk Pentinek. Mert öten voltunk. Tudtuk hogy jön egy hatodik is közénk, de nem gondoltuk hogy az lány lesz. Mégis te lettél kiválasztva.
-Te boszorkány lettél Jazmin! -mosolygott rám Niall.
-Gratulálunk!-ölelt át elismerően Harry. Én pedig ledermedtem.
-Most már minden rendben lesz, köszönöm kisfiam a segítséget ha akarsz elmehetsz!-ütögette meg Louis vállát a doktornő. Ez meg mit keres itt bent? Hirtelen fel akartam állni és jól beolvasni neki, de ő gyorsabb volt.
-Nem, inkább maradnék még. Én akarom neki elmondani.-válaszolt mosolygósan. Mit akar elmondani?
-Derék fiú vagy te! Maradj mindig ilyen!-simított végig Louis arcán a kedves hölgy. Aki egy köszönöm, Igyekezni fogok-al lerendezte az ügyet és leült az ágyra mellém.
-Nem! Kelj fel innen!-a fiú mintha nem is mondtam volna semmit meg sem mozdult.-Nem hallod? Ne ülj ide!-emeltem fel a hangom de ő csak buján és kedvesen bámult. Nagyot sóhajtottam és nyugtáztam magamban hogy ennek beszélhetek. De hát akkor minek ült le mellém ha nem akar semmit csak bámulni? Kitartó voltam és feltettem neki egy másik kérdést:
-Mit csináltál velem a színpadon?
-Semmit.-rántotta meg a vállát- Mit csináltam volna?
-Hülyének nézel? Nem tudom hogy mi történt ott de amikor a szemedbe néztem elgyengültem.
-Erről én nem tehetek.
-Direkt kerested a tekintetem!
-Igaz ami igaz szépek a szemeid!-játszogatott.
-Flörtölni jöttél?
-Nem flörtölnék egy ilyen hisztis dívával!-az utolsó két szava úgy jött nekem mintha megdobáltak volna paradicsommal. Leesett az állam. Azelőtt rám soha nem mondtak semmi rosszat. Vagy nem a szemembe. Annyira rosszul esett, de csak mosolyogtam rajta, mintha nem bántott volna meg.
-Tudsz mosolyogni is? Nagyszerű!-mosolygott vissza de most kedvesen. Mintha nem történt volna semmi. Nem tudtam kiigazodni rajta. Az előbb még gúnyolódott és le hisztis dívázott most meg kedvesen mosolyog. Bonyolult srác. Néma csend következett. Én nem szóltam semmit ő pedig csak nem akarta kinyögni hogy miért is maradt itt. Úgy láttam hogy belőle minden szót ki kell húzni így megint meg kellett szólalnom. Feltettem hát neki azt a kérdést aminek a válaszát amúgy is tudtam ő pedig szemrebbenés nélkül rávágta:
-Én!-vagy mégsem tudtam annyira biztosan? A szava egyszerű volt és könnyű. Csak úgy szállt a levegőben. Nekem ez az mégis egy hatalmas kő volt. Ami nem a szívemről esett le hanem a szívemre esett rá. Pontosan telibe találta azt és annyira verni kezdet, mintha le akarta volna lökni magáról a követ. Újra izzadni kezdtem de most nem azért mert Louis szemébe néztem. Rá sem bírtam volna nézni. Sőt, még hozzá sem bírtam volna érni! Behunytam a szemem és belégzéseket végeztem. Remegni kezdett a kezem. Megütöttem volna a fiút akit alig ismertem mégis tiszta szívemből megutáltam.
-Menj ki! Tűnés!-Nem kiabáltam. Halkan beszéltem. Éreztem hogy a jobb oldalon az ágy felemelkedett vagy is Louis felállt az ágyról és kiment. Teljes sokk ért, de a dühömet nem vezettem le semmin. Csak felvettem a táskámat és köszönés nélkül távoztam. Jó messziről elkerültem az étkezőt ahol az a szörnyű eset történt, hogy én Jasmin Azo Ashmin veszítettem. A düh tovább halmozódott bennem és végül mégsem tudtam uralkodni magamon, futni kezdtem. Végig futottam a folyosókon közben magamban morogtam és amikor a fő ajtóhoz értem hatalmasat ordítottam és az magától kitört és hatalmas csattanással ért földet. Az üveg kerete is teljesen összetört és ajtó helyett egy hatalmas lyuk maradt a falban. Nagyon megijedtem varázs ütésre eltűnt belőlem a düh és felváltotta a félelem. A zajra mindenki kijött és bámészkodni kezdtek mint a turisták. Ájuldoztak és ijedten néztek rám. Mindenki szörnyülködött és már megint nem tudta senki hogy mi történt velem, mert senki sem látta. Majd kijött belőlem:
-Essen ki a szemetek! Mit bámultok? Tudjátok mit? Mindenki menjen a picsába, ha nem igaz hogy nem érdemlem meg az elnöki posztot! Mindenki tudja hogy én vagyok és a családom az aki besegít ennek a flancos iskolának! És hazudtok ha azt mondjátok hogy nem vagyok mindenkivel kedves és nem hozok áldozatokat!-befejeztem. A levegő megdermedt és senki sem szólt. Végignéztem az arcokon. Mindenki ijedt volt és tanácstalan. Mind elsápadtak. Én pedig pont ezt akartam elérni hogy megijedjenek. Elégedetten végigtapostam a szilánkokat és angolosan távoztam. Senki sem szólt utánam és senki sem beszélt vissza. Csak ott álltak időtlen időkig tanácstalanul ledermedve.
---
Otthon megint egyedül kellett ennem, mint minden nap. Anyám valahol a városban volt apám dolgozott a házvezetőnőnk pedig utált engem, mert megmondtam neki egyszer hogy ennyire szörnyű a haja. Az étel is kihűlt, és az egész házban teljes csend uralkodott. Habár most egyáltalán nem esett jól a csend mégis kapóra jött nekem, mert úgy végig tudtam gondolni az aznap történéseket, amik felettébb szokatlanok voltak és ijesztőek a számomra. Első volt hogy az ablakra maguktól felrajzolódtak a betűk, sőt helyes válaszok. A szemem láttára képződtek vonalak, görbületek és mire észbe kaptam teljes sorok. Ez nem mindennapi eset, de szinte semmi ahhoz ami legutoljára történt: az iskolában a bejárati ajtó teljes egészében kidőlt és egy újjal sem értem hozzá, csak szimplán az üvöltéstől pedig nem dől, nem dőlhet ki. Lehetetlen. Az az igazság hogy féltem. Féltem a következő dolgoktól amik még jöhettek, mert tudtam hogy jőni fognak és be is következtek. Délután amikor már egy jó ideje tanultam a kedves latint és lusta voltam kimenni Wc-re és amikor már nem tudtam tovább tartani felugrottam az ágyról kiszaladtam és mintha a tárgyak tudták volna hogy nekem sietős a dolgom, az ajtó kinyílt ahogy a WC fedele is és az utamban lévő tárgyak is hirtelen félrecsúsztak. Hangokat hallottam amik azt mondták:éhes vagyok, etess meg! . Amikor anya hazaért és én elfelejtettem a bánataimat csak a pillanatnyi öröm uralkodott el rajtam megöleltem és mintha a virág is átérezte volna a boldogságot a hideg és a száraz föld ellenére szétbontotta leveleit és szirmai rózsaszínbe öltöztek. Azon gondolkodtam egész nap hogy el kellene mennem az orvoshoz. Lehet hogy hallucinálok. Talán mert nem nyertem az elnökválasztáson. Végül mégis meggondoltam magam. Arra a döntésre jutottam, hogy ezeket a dolgokat nem mondom el senkinek, úgysem hinnék el nekem.
---
Éjszaka 12.00
-Csak forgolódtam az ágyban az álom nem jött a szememre, pedig még Fiona is aludt. Teli hold volt. Teli holdkor sosem húztam le a redőnyt az ablakon mert imádtam elalvás előtt bámulni. Nekem már mindegy volt. Már bármire rá akartam fogni a fura dolgokat így éppen akkor a teli holdra fogtam. Eszembe jutott minden. Gondoltam hogy egy rosszakaróm csinálta azt mind. Vagy nem is egy. Hanem az összes. Összefogtak és a hátam mögött megbeszélték. Talán még Theofil is benne volt. Talán a legjobb barátnőim is. A gondolattól olyan érzés fogott el mint az óvodában arra a kislányra akit mindig kiközösítenek. Ez valójában vicces gondolat volt. Mert lehetetlen hogy az egész iskola pont ellenem fordult volna. Mindenkinek van jobb dolga minthogy pont Jasmin Azo Ashmint Bántsák. Ugyan. A saját gondolatomon vigyorogni kezdtem magamban majd könny jött a szemembe és felültem az ágyon. Szétnéztem. Korom sötét volt. Felálltam és csendben az ajtóhoz lépkedtem. Le akartam menni a konyhába meginni egy forró csokit hátha jobb lesz, de eszembe jutott hogy talán lent is valami megmagyarázhatatlan ijesztő dolog fog történni. Inkább visszafeküdtem és az órára néztem pontosan éjfélt mutatott. Nem tudtam nyugodtam feküdni. Megint felálltam az ablakhoz mentem és kinyitottam. Beleszagoltam az éjszakába, de csak füst szagot éreztem, pedig virágillatra vártam. Megint buta gondolat. Álltam még ott egy-két percet de fázni kezdtem és ha nem akartam megfázni le kellet csuknom az ablakot. Toporogni kezdtem egy helyben. Tudtam hogy ezzel nem jutok előbbre így erőt vettem magamon és végre elindultam a konyha felé. A szobámból kifordulva balra, le a széles lépcsőn, jobbra át a társalgón át a szalonon be a konyhába. Be akartam kapcsolni a tűzhelyet de rájöttem hogy az nem működik. Hirtelen kigyúltak a fények és minden konyhai gép zúgása megszűnt. Akkor kezdtem el félni. Álltam magam a korom sötétben. Fogalmam sem volt hol találok egy gyertyát a telefonom sem volt nálam már csak arra vártam hogy egy csuklyás alak eljön értem és elvágja torkomat és reggel halva találják a testem. Ez helyett más történt:
-IJAJJ-hallottam egy fiú hangot ami nem volt ismerős.
-ÖH...és egy másikat aminek a gazdáját ugyancsak nem ismertem.
-ÁUFF-most egy hangosabbat és utána két tiltó,éles pisszegést
-IOP-és mégegyet
-HMM.-és az utolsót ami kicsit ismerős volt.
Meg sem mertem szólalni de nem is kellett mert ő, aki számomra még ismeretlen volt, de kedves volt a hangja és megbízható megszólalt.
-Tudom hogy itt vagy valahol!-mondta bátorítóan én mégsem lettem merészebb. Meg sem szólaltam.
-Nem akarunk bántani!-szólt az ismerős hang sőt az a hang akinek a gazdáját épen aznap utáltam meg így hát az ő hangjára meg akartam szólalni, de egy mogorvább türelmetlenebb hang (személy) gyorsabb volt.
-Mondj már valamit!-mondta mérgesen. Ettől a hangnemtől megijedtem, és inkább csöndben maradtam Arra gondoltam hogy Louis rám küldte a bandáját valamiért de ez a gondolat elszállt, amikor egy másik aranyos és szende hang is megszólalt:
-Ne Zayn! Megijeszted!-Zayn? ismerős név és a a hangja is ismerős volt az imént. Erőt vettem magamon és megszólaltam:
-Kik vagytok?
-Nem bántunk!-szólt Louis
-Te vagy az Louis?-kérdeztem csak azért hogy megbizonyosodjak róla.
-Én!
-Ki van még itt?
-Liam-szólt a biztató kedves hang
-Niall-mondta a szende és aranyos
-Zayn-lökte felém mogorván
-Harry-szólalt meg végre az ötödik is aki eddig még nem mondott semmit.
-Mit kerestek itt? Hogy jutottatok be?
-Lucem!-Mondta Zayn és hirtelen fény lett. Hatalmasat néztem. Zayn valami pálcaszerűséget tett el.
-Ezt meg hogy csináltad?-kérdeztem ijedten.
-Varázsoltam.-jelentette ezt ki annyira egyszerűen mintha ez egy teljesen minden napos dolog lenne mintha az emberek csak úgy dobálóznának ezzel a szóval egymásnak
-He?-már komolyan nyikkanni sem mertem. reméltem hogy ez csak egy rossz rémálom.-Ez csak valami vicc ugye? Most komolyan! Nem is vagyok észen. Megyek visszafekszem és reggel ti már nem is lesztek itt!
-Nem Jazmin ez nem vicc!-biztosított Harry-Niall add neki oda a könyvet!-nézett a szőke fiúra és Niall egy könyvet adott át nekem. Zöld borítója volt. Piros betűkkel ezt a szöveget írta rajta: Teljes és érvényes varázs tankönyv kezdőknek és haladóknak egyaránt. Olyan arcot vágtam akkor, mint amilyet még soha. A nevetés a nyelvemen volt, de a félelem is kavargott bennem a teljes megdöbbenéssel együtt.
-Ti okoztátok azokat a dolgokat amik ma velem történtek?
-Részben. Mi is benne voltunk.-bólintott Liam-De egyébként azt amiért valóban jöttünk még nem mondtuk el.-Nézett komolyan rám. A többiek hevesen bólogattak. Liam is a fiúk felé fordult akik rámosolyogtak. Ettől a cselekedettől olyan érzés fogott el, hogy megint azt kellet hogy gondoljam hogy ezek csak ugratnak.
-Jazmin! Eddig mi voltunk Pentinek. Mert öten voltunk. Tudtuk hogy jön egy hatodik is közénk, de nem gondoltuk hogy az lány lesz. Mégis te lettél kiválasztva.
-Te boszorkány lettél Jazmin! -mosolygott rám Niall.
-Gratulálunk!-ölelt át elismerően Harry. Én pedig ledermedtem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése