Mi történt? Vízbe estem. Nagyot szisszentem amikor földet értünk, ahogy a fiúk is feljajdultak. Hol vagyok?
-Mindenki rendben van?-hallottam Liam hangját. Majd nem csak hallottam hanem láttam Liamet, ami még semmi. Nem csak Liamet láttam, hanem olyan dolgokat amik nem voltak az iskolában, ahonnan Louis átvarázsolt minket. Noha emberek voltak. Nem voltak mutánsok, nem voltak zöldek, mint az ogrék, nem voltak kékek mint az avatárok. Normális emberek voltak akárcsak én. Mégis mások voltak. Lassan felálltam. Nem törődtem a vizes ruhámmal. Nagyon lassan kezdtem el előre lépkedni. Óvatosan, mintha félnék valamitől. Pedig szó sem volt ilyenről. Inkább teljesen meg voltam lepődve. Kíváncsi voltam és akárhogy mondták mögöttem a fiúk hogy várjam meg őket előre lépkedtem az ismeretlenben. Hogy mi is volt ez az ismeretlen? Egy kis város. Vagy falu. Akkor még nem tudtam biztosan. Az út macskakövekkel volt kirakva. Rajta lovak jártak eszeveszettül, hintókat vagy egyszerű parasztkocsikat húztak maguk után. Rajtuk és bennük emberek ültek. Kíváncsian nézett mindenki végig rajtam, de nem kíváncsibban mint én rajtuk. Nem úgy öltözködtek mint én. Nem olyan hajuk volt mint nekem és látszólag nem úgy gondolkodtak ahogyan én, ugyanis én csakis arra tudtam gondolni, hogy miféle göncöket hordanak ezek az emberek? Mik ezek a hosszú szoknyák? És a befoltozott rongyok? És a kendők a fejeken? Gyerekek futottak össze-vissza. Az asszonyok tejet vittek. Az emberek annyian voltak hogy nem tudtam hirtelen mindegyiket szemügyre venni. Voltak bolondos részegek, hajléktalanok, gazdagok, gyerekek, dolgos asszonyok, munkásemberek. Csak tekintgettem ide-oda. A madarak oda-vissza szálldostak. Kóbor kutyák macskákat kergettek. A nap vidám sugarai élénken csapták meg az úton a vizet, amelyet pár másodperccel ezelőtt egy házból löttyintett ki egy idősebb asszony. És én mindennek a forgatagában csak egy valaki voltam egy, aki miatt nem ugrott félre az egész utca hogy nyugodtan el tudjak sétálni. Mindenki kedvesen köszönt: bonjour, guten tag,γεια (e. geia), Howdy... és még sorolhatnám. Nem értettem a helyzetet. Hova keveredtem? Szemlélődésemben egy kezet véltem felfedezni a vállamon. Harry-ét.
-Üdvözlünk a varázsvilágban! Wandwillben!-mosolygott kedvesen.
-Varázsvilág? Wandwill? Ilyen létezik?-kérdeztem álmélkodva. Louis meg akart szólalni de visszafojtotta a szavait.
-Nahát!-villantak fel a szemeim amint egy idegen mégis vidám és kellemes nótát fedeztek fel a füleim.-Mi ez a hang?-kérdeztem de nem vártam meg a választ csak elindultam a hang irányába. Sétáltam egyre csak sétáltam és a kellemes nóta hangosodott minden lépéssel. A fiúk követtek. A hang forrását is megtaláltam és álmélkodva figyeltem. Egy éjjeli szekrény méretű zenedobozból jött a vidám muzsika. Olyan fülbemászó volt, hogy hirtelen ritmusra kezdtem el mozogni és nem voltam egyedül. Rajtam kívül még öt pár táncolt. Nem volt szép ruhájuk. Szakadt és rongyos hosszú szoknyát viseltek a lányok és lenge mellényt és nadrágot, valamint hosszú csizmát a fiúk. Olyan boldogok voltak ők is hogy öröm volt őket nézni is.
-Mi ez?-böktem a fejemmel a zenedoboz felé.
-Jaj... Ez csak Boggo utcai szabad mulatója. A zenedoboz mindig a város átlag kedvéhez igazítja a dal ritmusát és stílusát.-magyarázta egy idős ember felé mutatva Niall, jelezvén: ő Boggo.
-Boggo?-ismételtem a nevét. Ízlelgettem a szavat.
-Tudsz táncolni?-kérdezte izgatottan a szőke. Rögtön tudtam hogy ő is be akar csatlakozni a táncolók sorába méghozzá velem, ezért megráztam a fejem, így tudattam vele hogy nem tudok, ami nem volt igaz. Valójában tudtam, csak túl büszke és beképzelt voltam ahhoz hogy beálljak azok közé, akik mindenki előtt szakadt, rongyos ruhába "rázzák a rongyot". A szőke nem adta fel.
-Megtanítsalak?-kérdezte. Nagyot sóhajtottam.
-Nem táncolni jöttem. Miért hoztatok ide?
-Na végre a tárgyra térünk..-fújta ki a levegőt Liam és a mondókájába kezdett:-Ez itt Wandwill. Egy kisváros, az emberek nagyon szeretnek ide jönni lakni. Mi most a varázsvilágban vagyunk. Mint látod és hallod, sok különböző anyanyelvű varázsló van most körülötted. Az itteni világ kicsit le van maradva. A mostani kultúra és fejlettség a XIX. századbeli világnak felel meg. Az emberek úgy öltözködnek mint akkor, úgy viselkednek, olyan eszközöket használnak. Ne ijedj meg! Senki sem fog megenni, és betegséget sem fogsz kapni senkitől.-fejezte be.
-Nézd ezeket a ruhákat!-mutogattam rémülten.-Nézd! Te jó ég! Teljesen ellentmondanak a divatnak!-tipegtem mellettük ide-oda tekintgetve.
-Azért hercegnő mert nem abban az évben vagyunk ahonnan jöttünk!-magyarázta gúnyosan Louis a nyilvánvalót.-És ezek az emberek egyébként sem törődnek a divattal!-jelentette ki fölényesen.
-Nem?-kérdeztem rá. Hiszen nekem ez annyira túlvilági volt. El sem tudtam képzelni hogy valaki ne foglalkozzon egy kicsit is a divattal. Én mindig a divatban és a pompában éltem így nekem újak voltak ezek a dolgok.
-Nem. És neked is meg kell szoknod.-jelentette ki Zayn egyszerűen, ám én nem tudtam ennyire egyszerűen felfogni. Nem értettem mire mondja és nem is számítottam a válaszára miután feltettem a kérdést hogy miért? A válasza ugyanis még egyszerűbben hangzott és olyan hangsúllyal mondta ki mintha megtenni is olyan könnyű lenne: mert ezentúl itt fogsz lakni. Miután kimondta sértődötten fújtattam. Elegem volt az egészből. Egyáltalán nem volt jó móka. És a legrosszabb az volt az egészben hogy hittem is az öt srácnak.
-Engedjetek hazamenni!-parancsoltam ám nem ért semmit-Vigyetek haza!-mondtam hangosabban, mire felkapták a fejüket.
-Visszaengedünk. De úgyis mindegy mert itt kell ezentúl laknod!-magyarázta Zayn.
-De én nem fogok itt lakni! Lemondok a varázserőmről!-mondtam fölényesen és összefont karokkal sarkon fordultam és elindultam abban az irányban amerről jöttünk.
-Hallod-e?-szólt utánam Louis. Nem fordultam meg.-Jasmin tényleg!-szólt kedvesebben. Erre már megfordultam és ő is mosolyogva közelebb jött.-Szereted a csillogást ugye? A gazdagságot... a népszerűséget...-mindre hevesen bólogattam.Arca megváltozott és a kedves mosoly átváltott pimasz vigyorgássá.-Akkor népszerűen kapd be a farkamat és maradj itt mert nincs más választásod és egyébként sem tudnál visszamenni mert nem tudod magad visszavarázsolni.-röhögte el a végét és én annyira megütöttem volna megint. De nem tettem csak arra tudtam gondolni hogy kontrolláljam magam. Ütés helyett csak gorombán mondtam: rohadj meg Louis Tomlinson!
-Gyere körbevezetünk!-érintette meg a vállamat Harry.
-Nem körbevezetni kellene, hanem pálcát szerezni neki!-Javasolta Zayn. Annyira fura kifejezéseket használtak. Mint ha részegek lettek volna, és az alkohol hatása alatt hülyeségeket beszélnének.
-Szerintem meg ehetnénk egy pár falatot!-mutatott Niall egy utcai étel árus felé. Az ötlet senkinek sem tetszett. Sőt nem is igen hallgattak a kis szőkére.
-De nem gondoljátok hogy túl feltűnő ruhákban van?-kérdezte Louis és én már tudtam mit akar. Hát persze. Át akart öltöztetni azokba a borzalmas hosszú szoknyákba és agyoncsicsázott csipkés blézerekbe.
-De! Öltöztessük át!-ajánlotta Liam. Azt hittem hogy majd "shoppingolni" fogunk. De nem így volt. Liam elővette a pálcáját, meglendítette, behunyta a szemét és mormogta a varázsigét:"concinnatiaa". Ennek hatására körülöttem hullámok keletkeztek, majd szürkület az sötétedett majd hullámzás abból kisebb tornádó keletkezett körülöttem, csiklandozás. Ez kb. 5 másodpercig tartott. Lassan kezdett eltűnni a szél-forgás és a sötétes-szürkés árnyalat és lassan a hullámzás is. És mind ezek után a ruha ami rajtam volt eltűnt és helyette egy bokáig érő királykék mélyen kivágott "gönc" lapult a felsőtestemhez, majd a derekamtól A vonalban lengedezett. Körülnéztem a fiúk arcán. Elégedetten mosolyogtak és elismerően ütögették Liam vállát, mondván hogy milyen jó ízlése van. Én is végignéztem magamon. Döbbenten kellet bevallanom magamnak, hogy tetszik amit látok, ám ezt nem akartam hangoztatni. Nem akartam szavakban kifejezni hogy bármiért is hálás vagyok amit tesznek értem, ezért csak lomhán kiböktem hogy megteszit.
-Remek.-jelentette ki Niall.-De most már menjünk! Nem maradhat sokáig pálca nélkül!-mondta és mindenki bólogatni kezdett és elindultunk.
Tíz percet gyalogoltunk míg elértük úti célunkat. A tíz perc alatt a fiúk csak beszélgettek. Én némán sétáltam mögöttük. Nem törődtek velem és én ezt nem szoktam meg. Bármikor megállhattam volna és visszafordulhattam volna, de tudtam hogy addig nem hagynak míg mindent el nem rendezünk "boszorkány-ügyben". Na meg aztán ott van az is, hogy nem lett volna hova visszamennem, így hát sértődötten gombóccal a torkomban követtem a nevetgélő fiú osztagot.
A hely ahova el kellet mennünk az a "Pálca háza". Neve ellenére valójában nem ház, hanem egy hatalmas és gyönyörű kert, amiben nem akármilyen növények növekedtek, hanem különlegesek. Volt gyep, ami teljesen szokványos volt, ám voltak olyan virágok, amelyeket előtte még nem láttam. Az egyik akkora volt, mint én és a szirmai hossza mint az egész karom. Minden szirma más színben pompázott és ha nem hallucináltam, akkor még valami csilingelő kis dallam is jött belőle. Ebből volt a legtöbb.
-Ennek a neve virágaskodó.-lépett mellém Liam. Nem válaszoltam neki csak tovább léptem, mert egy olyan virágot pillantottam meg, amilyet még álmomban sem láttam. Hatalmas bojt volt az egész virág. Szirmai a kedvenc színemben, rózsaszínben pompáztak. Olyan illatot árasztottak, hogy még a legkőszívűbb ember is feloldódik egy pár másodpercre. És én is úgy éreztem hogy egy pillanatra minden gondot elfelejtek és örülök hogy itt vagyok. Az egész olyan volt, mintha angyalok teremtették volna. Sőt nem is angyalok, inkább valami sokkal hatalmasabb. Valami amit ember nem tapasztalt és nem is fog soha.
-Gyönyörű. Igaz?-kérdezte kedvesen Niall.
-Még annál is szebb.-mondtam ábrándozva.
-Ez a hely egyébként az egész varázsvilág egyik ékköve.-magyarázta Liam.
-Igen. Ide nem csak azért jön az ember hogy pálcát szerezzen.-mutatott körbe Harry.
-Ez egy nagyon romantikus hely.-mondta merengőn Niall.
-Bizony. Itt csókolóztam először.-emlékezett vissza Liam. Mosolygott. Mindenki csendben maradt néhány percre. Mindenkinek volt itt egy romantikus emléke. Megszállták őket a kedves emlékek és mámoros hangulatban voltak egészen addig amíg Louis az undorító kalandját meg nem osztotta velünk.
-Én itt sunáztam meg először Mary-t, a tejes csajt. Az arca ronda volt, de a teste... Huhúú!-kurjongatott.-Azta!-vigyorgott élesen.
-Te egyáltalán nem tudod tisztelni a nőket!-vágta a fejéhez Liam és én teljes mértékben egyet értettem vele. Addig tartott az emléközön. Zayn rossz fiúsan kacsintott és intett nekem és a fiúkkal együtt elindultunk egy rövidke ösvényen. Az ösvény végén volt egy hatalmas fa. Úgy nézett ki mint egy fűzfa. Csakhogy a hosszú, kígyózó ágairól nem levelek lógtak le, hanem pálcák. Mind más-más volt. Egyik sem volt egyforma. Az felett valami kis állatkák vagy tündérek köröztek. Magasan voltak, nem láttam hogy pontosan mik, de a hangjukat hallottam. Kellemes kis dalocskát dúdoltak.
-Ez amit itt látsz, az erőnyerő.-tájékoztatott Harry.
-Erőnyerő?-ismételtem csodálozva-Miért ez a neve?-kérdeztem.
-Azta! A hercegnő megszólalt! Kérdezett valamit!-csodálkozott gúnyosan Louis.
-Louis! Ne kezd megint!-figyelmeztettem, mintha bármit is tehetnék ellene, de akkor sem bírtam ki hogy ne szóljak vissza, hiszen annyira utáltam.
-Miért mi lesz? Megmondasz apunak?-vihogott.
-Nem alacsonyodok le a szintedre!-lenézően néztem rá-Nem szólok be neked, mert már így is megsértettem a büszkeségem!
-Te tényleg egy hülye picsa vagy!-jelentette ki nagyokat nevetve. Nagyon jó mókának tartotta hogy dühös vagyok.
-Te pedig egy pöcs!-vágtam vissza ugyanolyan hangnemben. Az adrenalin mind- mind növekedett bennem. Nagyokat fújtattam és annyira de annyira kitapostam volna belőle az életet is.
-Csend legyen! Én dumálok!-emelte meg a hangját Zayn.-Azért jöttünk ide, hogy pálcát szerezzünk Jasminnek! Ezentúl mi egy csapat leszünk, és ha tetszik, ha nem együtt kell hogy dolgozzunk! Mi vagyunk a kiválasztottak és nem más! És Louis!-nézett az említettre- Ne legyen már mindenre kommentárod! És Jaz!-nézett rám-Ne szólj már neki mindig vissza!
-Nekem mindegy! Szerezzünk pálcát és menjünk a picsába most már!-mondta Louis sértődötten.
Mindenki fújtatott és sóhajtott egy sort, majd Liam kezembe nyomott egy papír fecnit. széthajtogattam és megnéztem mi volt rajta. Egy versike."Ezt mond el, miközben megérinted a fát!" mondta Liam.
Nagyot sóhajtottam. Úgy éreztem hogy habár ez a varázsosdi csak értelmetlen gyerekes hülyeség, azért mégis elmondom rendesen. Éreztem hogy azért ez mégis nem mindennapi pillanat, hogy az ember pálcát kap. Átolvastam párszor a verset majd göndör szőke fürtjeim megráztam. Megint sóhajtottam és amikor úgy éreztem hogy most akkor megérintettem a fa törzsét és hangosan érthetően (had' örüljenek) elmondtam a verset.
Háborúban ez segít!
Harcos kezeket ékesít!
Adj hát nekem fák fája!
Vas markomnak
had' legyen pálcája!
-Mindenki rendben van?-hallottam Liam hangját. Majd nem csak hallottam hanem láttam Liamet, ami még semmi. Nem csak Liamet láttam, hanem olyan dolgokat amik nem voltak az iskolában, ahonnan Louis átvarázsolt minket. Noha emberek voltak. Nem voltak mutánsok, nem voltak zöldek, mint az ogrék, nem voltak kékek mint az avatárok. Normális emberek voltak akárcsak én. Mégis mások voltak. Lassan felálltam. Nem törődtem a vizes ruhámmal. Nagyon lassan kezdtem el előre lépkedni. Óvatosan, mintha félnék valamitől. Pedig szó sem volt ilyenről. Inkább teljesen meg voltam lepődve. Kíváncsi voltam és akárhogy mondták mögöttem a fiúk hogy várjam meg őket előre lépkedtem az ismeretlenben. Hogy mi is volt ez az ismeretlen? Egy kis város. Vagy falu. Akkor még nem tudtam biztosan. Az út macskakövekkel volt kirakva. Rajta lovak jártak eszeveszettül, hintókat vagy egyszerű parasztkocsikat húztak maguk után. Rajtuk és bennük emberek ültek. Kíváncsian nézett mindenki végig rajtam, de nem kíváncsibban mint én rajtuk. Nem úgy öltözködtek mint én. Nem olyan hajuk volt mint nekem és látszólag nem úgy gondolkodtak ahogyan én, ugyanis én csakis arra tudtam gondolni, hogy miféle göncöket hordanak ezek az emberek? Mik ezek a hosszú szoknyák? És a befoltozott rongyok? És a kendők a fejeken? Gyerekek futottak össze-vissza. Az asszonyok tejet vittek. Az emberek annyian voltak hogy nem tudtam hirtelen mindegyiket szemügyre venni. Voltak bolondos részegek, hajléktalanok, gazdagok, gyerekek, dolgos asszonyok, munkásemberek. Csak tekintgettem ide-oda. A madarak oda-vissza szálldostak. Kóbor kutyák macskákat kergettek. A nap vidám sugarai élénken csapták meg az úton a vizet, amelyet pár másodperccel ezelőtt egy házból löttyintett ki egy idősebb asszony. És én mindennek a forgatagában csak egy valaki voltam egy, aki miatt nem ugrott félre az egész utca hogy nyugodtan el tudjak sétálni. Mindenki kedvesen köszönt: bonjour, guten tag,γεια (e. geia), Howdy... és még sorolhatnám. Nem értettem a helyzetet. Hova keveredtem? Szemlélődésemben egy kezet véltem felfedezni a vállamon. Harry-ét.
-Üdvözlünk a varázsvilágban! Wandwillben!-mosolygott kedvesen.
-Varázsvilág? Wandwill? Ilyen létezik?-kérdeztem álmélkodva. Louis meg akart szólalni de visszafojtotta a szavait.
-Nahát!-villantak fel a szemeim amint egy idegen mégis vidám és kellemes nótát fedeztek fel a füleim.-Mi ez a hang?-kérdeztem de nem vártam meg a választ csak elindultam a hang irányába. Sétáltam egyre csak sétáltam és a kellemes nóta hangosodott minden lépéssel. A fiúk követtek. A hang forrását is megtaláltam és álmélkodva figyeltem. Egy éjjeli szekrény méretű zenedobozból jött a vidám muzsika. Olyan fülbemászó volt, hogy hirtelen ritmusra kezdtem el mozogni és nem voltam egyedül. Rajtam kívül még öt pár táncolt. Nem volt szép ruhájuk. Szakadt és rongyos hosszú szoknyát viseltek a lányok és lenge mellényt és nadrágot, valamint hosszú csizmát a fiúk. Olyan boldogok voltak ők is hogy öröm volt őket nézni is.
-Mi ez?-böktem a fejemmel a zenedoboz felé.
-Jaj... Ez csak Boggo utcai szabad mulatója. A zenedoboz mindig a város átlag kedvéhez igazítja a dal ritmusát és stílusát.-magyarázta egy idős ember felé mutatva Niall, jelezvén: ő Boggo.
-Boggo?-ismételtem a nevét. Ízlelgettem a szavat.
-Tudsz táncolni?-kérdezte izgatottan a szőke. Rögtön tudtam hogy ő is be akar csatlakozni a táncolók sorába méghozzá velem, ezért megráztam a fejem, így tudattam vele hogy nem tudok, ami nem volt igaz. Valójában tudtam, csak túl büszke és beképzelt voltam ahhoz hogy beálljak azok közé, akik mindenki előtt szakadt, rongyos ruhába "rázzák a rongyot". A szőke nem adta fel.
-Megtanítsalak?-kérdezte. Nagyot sóhajtottam.
-Nem táncolni jöttem. Miért hoztatok ide?
-Na végre a tárgyra térünk..-fújta ki a levegőt Liam és a mondókájába kezdett:-Ez itt Wandwill. Egy kisváros, az emberek nagyon szeretnek ide jönni lakni. Mi most a varázsvilágban vagyunk. Mint látod és hallod, sok különböző anyanyelvű varázsló van most körülötted. Az itteni világ kicsit le van maradva. A mostani kultúra és fejlettség a XIX. századbeli világnak felel meg. Az emberek úgy öltözködnek mint akkor, úgy viselkednek, olyan eszközöket használnak. Ne ijedj meg! Senki sem fog megenni, és betegséget sem fogsz kapni senkitől.-fejezte be.
-Nézd ezeket a ruhákat!-mutogattam rémülten.-Nézd! Te jó ég! Teljesen ellentmondanak a divatnak!-tipegtem mellettük ide-oda tekintgetve.
-Azért hercegnő mert nem abban az évben vagyunk ahonnan jöttünk!-magyarázta gúnyosan Louis a nyilvánvalót.-És ezek az emberek egyébként sem törődnek a divattal!-jelentette ki fölényesen.
-Nem?-kérdeztem rá. Hiszen nekem ez annyira túlvilági volt. El sem tudtam képzelni hogy valaki ne foglalkozzon egy kicsit is a divattal. Én mindig a divatban és a pompában éltem így nekem újak voltak ezek a dolgok.
-Nem. És neked is meg kell szoknod.-jelentette ki Zayn egyszerűen, ám én nem tudtam ennyire egyszerűen felfogni. Nem értettem mire mondja és nem is számítottam a válaszára miután feltettem a kérdést hogy miért? A válasza ugyanis még egyszerűbben hangzott és olyan hangsúllyal mondta ki mintha megtenni is olyan könnyű lenne: mert ezentúl itt fogsz lakni. Miután kimondta sértődötten fújtattam. Elegem volt az egészből. Egyáltalán nem volt jó móka. És a legrosszabb az volt az egészben hogy hittem is az öt srácnak.
-Engedjetek hazamenni!-parancsoltam ám nem ért semmit-Vigyetek haza!-mondtam hangosabban, mire felkapták a fejüket.
-Visszaengedünk. De úgyis mindegy mert itt kell ezentúl laknod!-magyarázta Zayn.
-De én nem fogok itt lakni! Lemondok a varázserőmről!-mondtam fölényesen és összefont karokkal sarkon fordultam és elindultam abban az irányban amerről jöttünk.
-Hallod-e?-szólt utánam Louis. Nem fordultam meg.-Jasmin tényleg!-szólt kedvesebben. Erre már megfordultam és ő is mosolyogva közelebb jött.-Szereted a csillogást ugye? A gazdagságot... a népszerűséget...-mindre hevesen bólogattam.Arca megváltozott és a kedves mosoly átváltott pimasz vigyorgássá.-Akkor népszerűen kapd be a farkamat és maradj itt mert nincs más választásod és egyébként sem tudnál visszamenni mert nem tudod magad visszavarázsolni.-röhögte el a végét és én annyira megütöttem volna megint. De nem tettem csak arra tudtam gondolni hogy kontrolláljam magam. Ütés helyett csak gorombán mondtam: rohadj meg Louis Tomlinson!
-Gyere körbevezetünk!-érintette meg a vállamat Harry.
-Nem körbevezetni kellene, hanem pálcát szerezni neki!-Javasolta Zayn. Annyira fura kifejezéseket használtak. Mint ha részegek lettek volna, és az alkohol hatása alatt hülyeségeket beszélnének.
-Szerintem meg ehetnénk egy pár falatot!-mutatott Niall egy utcai étel árus felé. Az ötlet senkinek sem tetszett. Sőt nem is igen hallgattak a kis szőkére.
-De nem gondoljátok hogy túl feltűnő ruhákban van?-kérdezte Louis és én már tudtam mit akar. Hát persze. Át akart öltöztetni azokba a borzalmas hosszú szoknyákba és agyoncsicsázott csipkés blézerekbe.
-De! Öltöztessük át!-ajánlotta Liam. Azt hittem hogy majd "shoppingolni" fogunk. De nem így volt. Liam elővette a pálcáját, meglendítette, behunyta a szemét és mormogta a varázsigét:"concinnatiaa". Ennek hatására körülöttem hullámok keletkeztek, majd szürkület az sötétedett majd hullámzás abból kisebb tornádó keletkezett körülöttem, csiklandozás. Ez kb. 5 másodpercig tartott. Lassan kezdett eltűnni a szél-forgás és a sötétes-szürkés árnyalat és lassan a hullámzás is. És mind ezek után a ruha ami rajtam volt eltűnt és helyette egy bokáig érő királykék mélyen kivágott "gönc" lapult a felsőtestemhez, majd a derekamtól A vonalban lengedezett. Körülnéztem a fiúk arcán. Elégedetten mosolyogtak és elismerően ütögették Liam vállát, mondván hogy milyen jó ízlése van. Én is végignéztem magamon. Döbbenten kellet bevallanom magamnak, hogy tetszik amit látok, ám ezt nem akartam hangoztatni. Nem akartam szavakban kifejezni hogy bármiért is hálás vagyok amit tesznek értem, ezért csak lomhán kiböktem hogy megteszit.
-Remek.-jelentette ki Niall.-De most már menjünk! Nem maradhat sokáig pálca nélkül!-mondta és mindenki bólogatni kezdett és elindultunk.
Tíz percet gyalogoltunk míg elértük úti célunkat. A tíz perc alatt a fiúk csak beszélgettek. Én némán sétáltam mögöttük. Nem törődtek velem és én ezt nem szoktam meg. Bármikor megállhattam volna és visszafordulhattam volna, de tudtam hogy addig nem hagynak míg mindent el nem rendezünk "boszorkány-ügyben". Na meg aztán ott van az is, hogy nem lett volna hova visszamennem, így hát sértődötten gombóccal a torkomban követtem a nevetgélő fiú osztagot.
A hely ahova el kellet mennünk az a "Pálca háza". Neve ellenére valójában nem ház, hanem egy hatalmas és gyönyörű kert, amiben nem akármilyen növények növekedtek, hanem különlegesek. Volt gyep, ami teljesen szokványos volt, ám voltak olyan virágok, amelyeket előtte még nem láttam. Az egyik akkora volt, mint én és a szirmai hossza mint az egész karom. Minden szirma más színben pompázott és ha nem hallucináltam, akkor még valami csilingelő kis dallam is jött belőle. Ebből volt a legtöbb.
-Ennek a neve virágaskodó.-lépett mellém Liam. Nem válaszoltam neki csak tovább léptem, mert egy olyan virágot pillantottam meg, amilyet még álmomban sem láttam. Hatalmas bojt volt az egész virág. Szirmai a kedvenc színemben, rózsaszínben pompáztak. Olyan illatot árasztottak, hogy még a legkőszívűbb ember is feloldódik egy pár másodpercre. És én is úgy éreztem hogy egy pillanatra minden gondot elfelejtek és örülök hogy itt vagyok. Az egész olyan volt, mintha angyalok teremtették volna. Sőt nem is angyalok, inkább valami sokkal hatalmasabb. Valami amit ember nem tapasztalt és nem is fog soha.
-Gyönyörű. Igaz?-kérdezte kedvesen Niall.
-Még annál is szebb.-mondtam ábrándozva.
-Ez a hely egyébként az egész varázsvilág egyik ékköve.-magyarázta Liam.
-Igen. Ide nem csak azért jön az ember hogy pálcát szerezzen.-mutatott körbe Harry.
-Ez egy nagyon romantikus hely.-mondta merengőn Niall.
-Bizony. Itt csókolóztam először.-emlékezett vissza Liam. Mosolygott. Mindenki csendben maradt néhány percre. Mindenkinek volt itt egy romantikus emléke. Megszállták őket a kedves emlékek és mámoros hangulatban voltak egészen addig amíg Louis az undorító kalandját meg nem osztotta velünk.
-Én itt sunáztam meg először Mary-t, a tejes csajt. Az arca ronda volt, de a teste... Huhúú!-kurjongatott.-Azta!-vigyorgott élesen.
-Te egyáltalán nem tudod tisztelni a nőket!-vágta a fejéhez Liam és én teljes mértékben egyet értettem vele. Addig tartott az emléközön. Zayn rossz fiúsan kacsintott és intett nekem és a fiúkkal együtt elindultunk egy rövidke ösvényen. Az ösvény végén volt egy hatalmas fa. Úgy nézett ki mint egy fűzfa. Csakhogy a hosszú, kígyózó ágairól nem levelek lógtak le, hanem pálcák. Mind más-más volt. Egyik sem volt egyforma. Az felett valami kis állatkák vagy tündérek köröztek. Magasan voltak, nem láttam hogy pontosan mik, de a hangjukat hallottam. Kellemes kis dalocskát dúdoltak.
-Ez amit itt látsz, az erőnyerő.-tájékoztatott Harry.
-Erőnyerő?-ismételtem csodálozva-Miért ez a neve?-kérdeztem.
-Azta! A hercegnő megszólalt! Kérdezett valamit!-csodálkozott gúnyosan Louis.
-Louis! Ne kezd megint!-figyelmeztettem, mintha bármit is tehetnék ellene, de akkor sem bírtam ki hogy ne szóljak vissza, hiszen annyira utáltam.
-Miért mi lesz? Megmondasz apunak?-vihogott.
-Nem alacsonyodok le a szintedre!-lenézően néztem rá-Nem szólok be neked, mert már így is megsértettem a büszkeségem!
-Te tényleg egy hülye picsa vagy!-jelentette ki nagyokat nevetve. Nagyon jó mókának tartotta hogy dühös vagyok.
-Te pedig egy pöcs!-vágtam vissza ugyanolyan hangnemben. Az adrenalin mind- mind növekedett bennem. Nagyokat fújtattam és annyira de annyira kitapostam volna belőle az életet is.
-Csend legyen! Én dumálok!-emelte meg a hangját Zayn.-Azért jöttünk ide, hogy pálcát szerezzünk Jasminnek! Ezentúl mi egy csapat leszünk, és ha tetszik, ha nem együtt kell hogy dolgozzunk! Mi vagyunk a kiválasztottak és nem más! És Louis!-nézett az említettre- Ne legyen már mindenre kommentárod! És Jaz!-nézett rám-Ne szólj már neki mindig vissza!
-Nekem mindegy! Szerezzünk pálcát és menjünk a picsába most már!-mondta Louis sértődötten.
Mindenki fújtatott és sóhajtott egy sort, majd Liam kezembe nyomott egy papír fecnit. széthajtogattam és megnéztem mi volt rajta. Egy versike."Ezt mond el, miközben megérinted a fát!" mondta Liam.
Nagyot sóhajtottam. Úgy éreztem hogy habár ez a varázsosdi csak értelmetlen gyerekes hülyeség, azért mégis elmondom rendesen. Éreztem hogy azért ez mégis nem mindennapi pillanat, hogy az ember pálcát kap. Átolvastam párszor a verset majd göndör szőke fürtjeim megráztam. Megint sóhajtottam és amikor úgy éreztem hogy most akkor megérintettem a fa törzsét és hangosan érthetően (had' örüljenek) elmondtam a verset.
Háborúban ez segít!
Harcos kezeket ékesít!
Adj hát nekem fák fája!
Vas markomnak
had' legyen pálcája!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése