Háborúban ez segít!
Harcos kezeket ékesít!
Adj hát nekem fák fája!
Vas markomnak
had' legyen pálcája!
Csakugyan érthetően és szépen mondtam. Felnéztem a fa hatalmas, hosszú és nyúlánk ágaira, amelyeket mintha szél fútta volna lassan mozogni kezdtek. El akartam engedni a fát, de rögön rám szóltak, hogy ne engedjem el, amíg le nem esik egy pálca. Egymáshoz ütődtek a varázs szerszámok, és nagy csörömpölés kezdődött. Mindez addig tartott, ameddig le nem esett egy. Kérdőn néztem Liamre aki mosolyogva bólintott, hogy elengedhetem, így hát így tettem és kíváncsian felé pillantottam. Liam lehajolt a pálcáért és ámulva forgatta a kezében. A fiúk is ugyanúgy reagáltak ahogy Liam. Meglepődve nézték, mígnem Louis meg nem szólalt.
-Mi a gyíkom?-vette el Liamtől-Most komoly fehér pálcát kaptál?
-Miért?
-Miért?-kérdezte vissza Louis hitetlenkedve, hogy nem tudom hogy miért olyan nagy dolog ez.
-Ez a a pálca a szabadság, kedvesség, tolerancia, megértés,bölcsesség jelképe!-magyarázta Liam.
-Ja! Csupa stréber cucc!-jelentette Ki Louis.
-De.. Louis...-sóhajtott Liam- Nemcsak a stréberekre jellemzők ezek a tulajdonságok!
-Én aztán leszarom! Lényeg hogy te nem vagy ilyen!-nézett rám.
-De! Pontosan ilyen vagyok!
-Öhm... erről inkább ne nyissunk vitát!-javasolta Zayn. Ráncoltam a homlokom, mert nem értettem hogy miért gondolják úgy hogy nem vagyok kedves, megértő, de egykettőre el is felejtettem a témát, mert Liam mosolyogva és büszkén adta a kezembe az újonnan szerzett szerszámot. Mintha a tanítványa lettem volna, aki sokéves tanulás után átveszi a diplomát. Hát ez majdnem ugyanolyan volt, csak én nem akkor fejeztem a tanulmányaimat, hanem akkor kezdtem, és akkor még fogalmam sem volt róla hogy mennyi mindent fog adni nekem az a pálca.
***
Másnap ugyanolyan kínszenvedés volt belépni az iskolába mint előző nap. Mindenki került. A lányok nem jöttek oda hozzám, csak Niall. Niall volt az egyetlen aki otthagyta azokat a béna fiúkat akikkel lenni szokott és odajött hozzám beszélgetni. Nem voltam neki hálás, nem köszöntem meg neki és ő mégis kitartóan jött utánam egész nap.
Tesiórán először érkezett meg az iskolába az a tesitanár akit már egy hete emlegetnek hogy nálunk kezd el dolgozni. Amikor megláttam le voltam döbbenve. Fiatal volt izmos kék szemű, barnás bőrű. Teljesen az esetem. Egész tornaórán csak ismerkedtünk vele. Meg kellet állapítanom hogy nagyon jó fej. Mindenki nevét megkérdezte. Dadogva mondtam ki a sajátomat. Elszállt minden bátorságom amikor meg kellet szólalnom. Megdicsérte a nevem. Jól esett. Természetes őszinteség sugárzott a hangjából. Elhatároztam hogy ezentúl össze szedem magam amikor meg kell szólalnom előtte, hogy magabiztosnak és talpraesettnek lásson, mert az vagyok. Valójában az. Mostanában mégis valahogy meginogott a bátorságom.. Talán a sok változás tette, talán az hogy szépen, lassan, fokozatosan kezdek rájönni minden igazságra, ami körülöttem történik. Már tudom hogy nem nyerhetek mindenben, egy igaz barátom sincs, és mindenki utál.
***
-Csá!-lépett oda hozzám Theofil az utolsó óra után, pont miután kijöttünk. A szekrényemnél álltam és pakolásztam benne. Egyedül voltam. Harry négy-öt szekrénnyel arrébb volt. Pont hallótávolságban tőlünk.
-Szióka!-csiripeltem és megjátszott boldogsággal meg akartam ölelni, de azonnal elhúzódott.
-Nemá'!-a homlokom ráncoltam a reakciójára. Harry is néha odapillantott. Látszott hogy érdekli Theo mondanivalója, mert úgy csinált mint aki keres valamit.-Figyu kislány!-biccentette meg a fejét-Szakítok!-Mondta undok öntelt stílusban, majd kibökött egy bocsit is. A szemébe néztem. Nem mondtam semmit. Fújtattam.
-Most? Így?-kérdeztem.
-Jaah há' mosmán eléggé balhésan viselkedsz!-magyarázta bunkó hangnemben-Azt gondótam hogy eléggé rontasz mán ígyis a zimmidzsemen! Vágod!-bökdösött és vihogott.
-Azt hiszed kellesz nekem?-kérdeztem-Teszek rá!
-Oks akko' mán' megyek is!-majd vihogva elszambázott. Egy másik lány várta a folyosó végén. Nevetve és csillogó szemekkel csókolta meg. Ch... szegény lány azt hisz hogy majd Theo boldoggá teszi.
-Mekkora paraszt!-lépett oda hozzám Harry.
-Jah!-böktem ki közömbösen. Sietve indultam el, de Harry rögtön utánam indult, tartotta velem a tempót.
-Nem akarsz beszélgetni?-jött utánam. Nevettem magamban. Nah persze. Pont vele beszélgetek!
-Nem!-utasítottam vissza egyszerűen-Rengeteg a dolgom. Shoppingolni már két napja nem voltam! Zilált a hajam, és láttad már a szemem alatti karikákat?-kibökött egy hosszú ő hangot.
-Egyébként szerintem nem tudsz ma magaddal törődni.... Tudod... el kellene ugrani még elrendezni egy pár dolgot!
-Jó akkor rendezd a dolgaid!
-Nem!-mondta nevetve-Tudod azokat a... boszorkányos dolgokat.-mosolygott. Hirtelen megálltam felháborodva. Eszembe sem voltak a hülye varázs dolgai. Nem is érdekeltek. Semmi kedven nem volt. a kis játszadozásaihoz.
-Nem!-álltam meg gyorsan-Nem megyek vissza oda! Kizárt hogy vissza tudsz rángatni!
-Az az igazság hogy nem kell hogy visszarángassalak! Tudod egy egyszerű pálcalendítéssel és könnyű vará...-mondta csak mondta feleslegesen mert engem hidegen hagyott. Mondtam hogy nem érdekelnek a varázs cuccai és nem hazudtam. Teljesen máson gondolkodtam. Talán nem lett volna szabad, de az új tesi tanár járt az eszemben. Amikor megkérdezte a nevem, kék szemei tökéletesen csillogtak. Haja kicsit kesze-kusza, de hiába ha akkor is hibátlan. Képzeletben megpaskoltam az arcom, hogy rászóljak magamra, hogy ne álmodozzak a tesi tanáron. Harry még mindig ott volt velem, habár már nem beszélt hülyeségeket olyan dolgokról amik engem hidegen hagytak. Elindultunk a kijárat felé, egy-két métert mentünk csak és ahol fordultunk volna a folyosó egy másik szakaszára, összeütköztünk (láss csodát) a torna tanárral. A szemeim megint felcsillantak. A szívem a torkomban dobogott, azt hittem kiugrik a helyéről. Ez nem lehet a véletlen műve. Ezt valaki így akarta. Harry rögtön illedelmesen elnézést kért, én egy bocsit sem tudtam volna elnyögni. A tanár csak kényelmesen kibökött egy semmi gondot. Nagyobb figyelmet szentelt arra hogy Harry és én együtt megyünk ki az iskolából:
-Inkább én kérek elnézést fiatalok!-tekintgetett sokatmondóan közöttünk. Mire mi is észbe kaptunk. Csak legyeztünk magunk előtt, hogy mi nem, nem vagyunk együtt és hevesen mondogattuk hogy nem, nem.
-Hát már én sem!-jelentette ki kicsit bánatosan-Nemrég lett vége.-mondta. Harry csak bólogatott, gondolom nem nagyon érdekelte a tanár problémája, de én már mondtam is hogy mennyire sajnálom, közben arra gondoltam, hogy miért is mondja el ezeket. Késztetést éreztem hogy megkérdezzem hogy hogyan érzi magát. A kínos csend. Fülig vörösödtem. Minek kellet feltennem azt a kérést? Harry furán nézett rám. Gondolom az járt a a fejében hogy minek kérdezgetek egy tanárt a hogylétéről. Nagy meglepődésemre a tanár Harryvel ellentétben mosolyogva válaszolt. Harry egy ideig tekintgetett közöttünk majd jobbnak látta ha elmegy. Miután elszelelt, már nem hagyhattam abba tovább kérdeztem a tanárt és örültem neki hogy válaszolt minden kérdésemre. Nem tudtam leolvasni az arcáról hogy unatkozott volna. Miközben beszélt fürkésztem az arcát. Olyan jól nézett ki! Képtelen voltam fékezni magam. Megállás nélkül bámultam az arcvonásait. Meg kellet állapítanom hogy biztosan angyalok faragták az egész lényét. Majd' kiugrott a szívem a helyéről a boldogságtól és a meglepettségtől amikor megkérdezte hogy szeretnék-e a pom-pom csapatban a pom-pomlányokkal szurkolni. Utáltam a Pom-pom lányokat mint ahogyan mindenki mást, de nem mondhattam nemet erre az ajánlatra. Gondolkodás nélkül rávágtam hogy igen, hiszen ahol a pom-pom lányok ott a foci csapat és ahol a foci csapat ott az edző! És ki az edző? Hát pont az a gyönyörű teremtés akivel beszélgetek éppen.
-Rendben! Örülök hogy szereted az ilyesféle dolgokat mint ez! Mondok pár szót az érdekedben biztos bekerülsz majd!-mondta
-Rendben köszönöm! Mindig is szerettem volna szurkolólány lenni!-hazudtam mosolyogva majd az órámra pillantottam-Uram Isten! Már ennyi az idő?-kapkodtam forgolódva-Mennem kell!-kiáltottam és ár indultam is-Viszlát!-integettem, nem is néztem hátra csak elsuhantam. A mosoly ráfagyott az arcomra. Most már biztos nem megyek át a varázsvilágba. Itt kell lennem az Új tesitanárral.
Harcos kezeket ékesít!
Adj hát nekem fák fája!
Vas markomnak
had' legyen pálcája!
Csakugyan érthetően és szépen mondtam. Felnéztem a fa hatalmas, hosszú és nyúlánk ágaira, amelyeket mintha szél fútta volna lassan mozogni kezdtek. El akartam engedni a fát, de rögön rám szóltak, hogy ne engedjem el, amíg le nem esik egy pálca. Egymáshoz ütődtek a varázs szerszámok, és nagy csörömpölés kezdődött. Mindez addig tartott, ameddig le nem esett egy. Kérdőn néztem Liamre aki mosolyogva bólintott, hogy elengedhetem, így hát így tettem és kíváncsian felé pillantottam. Liam lehajolt a pálcáért és ámulva forgatta a kezében. A fiúk is ugyanúgy reagáltak ahogy Liam. Meglepődve nézték, mígnem Louis meg nem szólalt.
-Mi a gyíkom?-vette el Liamtől-Most komoly fehér pálcát kaptál?
-Miért?
-Miért?-kérdezte vissza Louis hitetlenkedve, hogy nem tudom hogy miért olyan nagy dolog ez.
-Ez a a pálca a szabadság, kedvesség, tolerancia, megértés,bölcsesség jelképe!-magyarázta Liam.
-Ja! Csupa stréber cucc!-jelentette Ki Louis.
-De.. Louis...-sóhajtott Liam- Nemcsak a stréberekre jellemzők ezek a tulajdonságok!
-Én aztán leszarom! Lényeg hogy te nem vagy ilyen!-nézett rám.
-De! Pontosan ilyen vagyok!
-Öhm... erről inkább ne nyissunk vitát!-javasolta Zayn. Ráncoltam a homlokom, mert nem értettem hogy miért gondolják úgy hogy nem vagyok kedves, megértő, de egykettőre el is felejtettem a témát, mert Liam mosolyogva és büszkén adta a kezembe az újonnan szerzett szerszámot. Mintha a tanítványa lettem volna, aki sokéves tanulás után átveszi a diplomát. Hát ez majdnem ugyanolyan volt, csak én nem akkor fejeztem a tanulmányaimat, hanem akkor kezdtem, és akkor még fogalmam sem volt róla hogy mennyi mindent fog adni nekem az a pálca.
***
Másnap ugyanolyan kínszenvedés volt belépni az iskolába mint előző nap. Mindenki került. A lányok nem jöttek oda hozzám, csak Niall. Niall volt az egyetlen aki otthagyta azokat a béna fiúkat akikkel lenni szokott és odajött hozzám beszélgetni. Nem voltam neki hálás, nem köszöntem meg neki és ő mégis kitartóan jött utánam egész nap.
Tesiórán először érkezett meg az iskolába az a tesitanár akit már egy hete emlegetnek hogy nálunk kezd el dolgozni. Amikor megláttam le voltam döbbenve. Fiatal volt izmos kék szemű, barnás bőrű. Teljesen az esetem. Egész tornaórán csak ismerkedtünk vele. Meg kellet állapítanom hogy nagyon jó fej. Mindenki nevét megkérdezte. Dadogva mondtam ki a sajátomat. Elszállt minden bátorságom amikor meg kellet szólalnom. Megdicsérte a nevem. Jól esett. Természetes őszinteség sugárzott a hangjából. Elhatároztam hogy ezentúl össze szedem magam amikor meg kell szólalnom előtte, hogy magabiztosnak és talpraesettnek lásson, mert az vagyok. Valójában az. Mostanában mégis valahogy meginogott a bátorságom.. Talán a sok változás tette, talán az hogy szépen, lassan, fokozatosan kezdek rájönni minden igazságra, ami körülöttem történik. Már tudom hogy nem nyerhetek mindenben, egy igaz barátom sincs, és mindenki utál.***
-Csá!-lépett oda hozzám Theofil az utolsó óra után, pont miután kijöttünk. A szekrényemnél álltam és pakolásztam benne. Egyedül voltam. Harry négy-öt szekrénnyel arrébb volt. Pont hallótávolságban tőlünk.
-Szióka!-csiripeltem és megjátszott boldogsággal meg akartam ölelni, de azonnal elhúzódott.
-Nemá'!-a homlokom ráncoltam a reakciójára. Harry is néha odapillantott. Látszott hogy érdekli Theo mondanivalója, mert úgy csinált mint aki keres valamit.-Figyu kislány!-biccentette meg a fejét-Szakítok!-Mondta undok öntelt stílusban, majd kibökött egy bocsit is. A szemébe néztem. Nem mondtam semmit. Fújtattam.
-Most? Így?-kérdeztem.
-Jaah há' mosmán eléggé balhésan viselkedsz!-magyarázta bunkó hangnemben-Azt gondótam hogy eléggé rontasz mán ígyis a zimmidzsemen! Vágod!-bökdösött és vihogott.
-Azt hiszed kellesz nekem?-kérdeztem-Teszek rá!
-Oks akko' mán' megyek is!-majd vihogva elszambázott. Egy másik lány várta a folyosó végén. Nevetve és csillogó szemekkel csókolta meg. Ch... szegény lány azt hisz hogy majd Theo boldoggá teszi.
-Mekkora paraszt!-lépett oda hozzám Harry.
-Jah!-böktem ki közömbösen. Sietve indultam el, de Harry rögtön utánam indult, tartotta velem a tempót.
-Nem akarsz beszélgetni?-jött utánam. Nevettem magamban. Nah persze. Pont vele beszélgetek!
-Nem!-utasítottam vissza egyszerűen-Rengeteg a dolgom. Shoppingolni már két napja nem voltam! Zilált a hajam, és láttad már a szemem alatti karikákat?-kibökött egy hosszú ő hangot.
-Egyébként szerintem nem tudsz ma magaddal törődni.... Tudod... el kellene ugrani még elrendezni egy pár dolgot!
-Jó akkor rendezd a dolgaid!
-Nem!-mondta nevetve-Tudod azokat a... boszorkányos dolgokat.-mosolygott. Hirtelen megálltam felháborodva. Eszembe sem voltak a hülye varázs dolgai. Nem is érdekeltek. Semmi kedven nem volt. a kis játszadozásaihoz.
-Nem!-álltam meg gyorsan-Nem megyek vissza oda! Kizárt hogy vissza tudsz rángatni!
-Az az igazság hogy nem kell hogy visszarángassalak! Tudod egy egyszerű pálcalendítéssel és könnyű vará...-mondta csak mondta feleslegesen mert engem hidegen hagyott. Mondtam hogy nem érdekelnek a varázs cuccai és nem hazudtam. Teljesen máson gondolkodtam. Talán nem lett volna szabad, de az új tesi tanár járt az eszemben. Amikor megkérdezte a nevem, kék szemei tökéletesen csillogtak. Haja kicsit kesze-kusza, de hiába ha akkor is hibátlan. Képzeletben megpaskoltam az arcom, hogy rászóljak magamra, hogy ne álmodozzak a tesi tanáron. Harry még mindig ott volt velem, habár már nem beszélt hülyeségeket olyan dolgokról amik engem hidegen hagytak. Elindultunk a kijárat felé, egy-két métert mentünk csak és ahol fordultunk volna a folyosó egy másik szakaszára, összeütköztünk (láss csodát) a torna tanárral. A szemeim megint felcsillantak. A szívem a torkomban dobogott, azt hittem kiugrik a helyéről. Ez nem lehet a véletlen műve. Ezt valaki így akarta. Harry rögtön illedelmesen elnézést kért, én egy bocsit sem tudtam volna elnyögni. A tanár csak kényelmesen kibökött egy semmi gondot. Nagyobb figyelmet szentelt arra hogy Harry és én együtt megyünk ki az iskolából:
-Inkább én kérek elnézést fiatalok!-tekintgetett sokatmondóan közöttünk. Mire mi is észbe kaptunk. Csak legyeztünk magunk előtt, hogy mi nem, nem vagyunk együtt és hevesen mondogattuk hogy nem, nem.
-Hát már én sem!-jelentette ki kicsit bánatosan-Nemrég lett vége.-mondta. Harry csak bólogatott, gondolom nem nagyon érdekelte a tanár problémája, de én már mondtam is hogy mennyire sajnálom, közben arra gondoltam, hogy miért is mondja el ezeket. Késztetést éreztem hogy megkérdezzem hogy hogyan érzi magát. A kínos csend. Fülig vörösödtem. Minek kellet feltennem azt a kérést? Harry furán nézett rám. Gondolom az járt a a fejében hogy minek kérdezgetek egy tanárt a hogylétéről. Nagy meglepődésemre a tanár Harryvel ellentétben mosolyogva válaszolt. Harry egy ideig tekintgetett közöttünk majd jobbnak látta ha elmegy. Miután elszelelt, már nem hagyhattam abba tovább kérdeztem a tanárt és örültem neki hogy válaszolt minden kérdésemre. Nem tudtam leolvasni az arcáról hogy unatkozott volna. Miközben beszélt fürkésztem az arcát. Olyan jól nézett ki! Képtelen voltam fékezni magam. Megállás nélkül bámultam az arcvonásait. Meg kellet állapítanom hogy biztosan angyalok faragták az egész lényét. Majd' kiugrott a szívem a helyéről a boldogságtól és a meglepettségtől amikor megkérdezte hogy szeretnék-e a pom-pom csapatban a pom-pomlányokkal szurkolni. Utáltam a Pom-pom lányokat mint ahogyan mindenki mást, de nem mondhattam nemet erre az ajánlatra. Gondolkodás nélkül rávágtam hogy igen, hiszen ahol a pom-pom lányok ott a foci csapat és ahol a foci csapat ott az edző! És ki az edző? Hát pont az a gyönyörű teremtés akivel beszélgetek éppen.
-Rendben! Örülök hogy szereted az ilyesféle dolgokat mint ez! Mondok pár szót az érdekedben biztos bekerülsz majd!-mondta
-Rendben köszönöm! Mindig is szerettem volna szurkolólány lenni!-hazudtam mosolyogva majd az órámra pillantottam-Uram Isten! Már ennyi az idő?-kapkodtam forgolódva-Mennem kell!-kiáltottam és ár indultam is-Viszlát!-integettem, nem is néztem hátra csak elsuhantam. A mosoly ráfagyott az arcomra. Most már biztos nem megyek át a varázsvilágba. Itt kell lennem az Új tesitanárral.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése